Félistennek lenni talán azt hiheted, überkirály dolog. Főleg, mikor elismer gyermekeként egy isten, egy mindenható, akinek hatalma van a világ felett, akihez fohászkodnak az emberek. Ettől kiemelkedő leszel, többé nem hiszed magadat egyszerű halandónak.
Legtöbbeknek valóban öröm.
De akinek az apja eleve egy galád tréfamester...
Nos, az én édesapám Loki. Ismerősen csenghet a neve, mivel elég sokan emlegetik. Ő a tréfálkozás és a tűz istene, egy lázadó, aki kivétel nélkül, mindig a maga feje után megy.
Ami azt illeti, ebben egy az egyben rá ütöttem.
Pont ezért történhet meg most, hogy egy távolsági buszon ülök, aminek a ledlámpái villognak, hallgatom az eső dörömbölését, ahogy a fém vázhoz és a műanyag ablakokhoz csapódnak a víz cseppek. Az ülésem hátulját egy sikoltozó, rendetlen kiskölyök rugdalja. Vezetőnk egy negyvenes éveiben járó, borostás, fekete, vállig érő hajú faszi, nagyban rágózik, piros lámpáknál meg előkapja a telefonját, megpörgeti a kezei között, azután frankón Viberezni kezd. Két-két ülés van minden sorban, a táskámat pedig udvarias lány módjára az ölembe raktam egy idegen mellém telepedési vágya miatt, így valami kifejezetten büdös, stílus ficamos nő ücsörög jelenleg mellettem. Miért nevezem stílus ficamosnak? Mondd meg te. Ki hord hupilila sztreccs gatyát rikitó citromsárga pólóval, rá egy világoskék, pink csíkos (arra is rettentő kíváncsi lennék, ki volt képes ezt a ruhát megtervezni... Nem hogy legyártani) pulóvert? A szemhéján vöröslő szemfestékről és az ajkait fedő kék rúzsról ne is beszéljünk. Szerintem már kapizsgáljátok. Az sem éppen dob a kedvemen, hogy egy váltás ruhám van csak, a rajtam lévők pedig itt-ott kissé hiányosak. Narancssárga rövidujjú pólóm bal oldali ujja például félig lógott, foszladozva. De szerencsétlenségemre a nadrágom is kiszakadt, több helyen is. Mindezekért Ízlés ficam jól megnézett magának, mire én egyszerűen a képébe vágtam, hogy legalább én nem úgy nézek ki, mint akinek több pofon jutott mint ízlés. A bokrok és fák ezerrel tépnek mellettünk, szinte összemosódva, akár egy hatalmas festővásznon virító olajfestmény. Hogy a rugdosódó gyerek és a buszon utazó emberek zajait elnyomjam, teljes hangerőn bömböltetek fülhallgatón egy Imagine Dragons számot, (ha érdekel névre pontosan, a Demons-t).
Hirtelen az éjszakai égbolton tornyosuló sötét, fekete felhők közt ügyes kis villám cikázott át, fényességgel beborítva az elhagyatott tájat. Csupán egy pislantásnyi ideig tartott, de tudom; az istenek az Olimposzon dühöngenek. Nem tudhatom biztosan, mégis sejtem, hogy én vagyok haragjuk oka.
Barátnőm kétségbeesett szavai csengenek a fülemben:
,,– Attól, hogy keresed a bajt, fikarcnyit sem nősz a szemükben."
Tudtam, hogy igaza van, de én mégis elszöktem. Mert bizony nem csak úgy utazgatom át szakadt ruhákban a vidéket. Kijátszottam az őr sárkányt, az erdei nimfákat, és a plusz határőröket is, majd... Eljöttem az egyetlen helyről, ahol biztonságban lehettem volna.
